Makk Brothers Koncert

- szeptember 26. Makk Brothers koncertje
Kórházunk tagja a Zenét a kórházba mozgalomnak. A Budakalászi Szent Ferenc Karitász 2017. nyara óta rendez havonta koncerteket a kórház Dunaparti részén, majd annak bezárása után Kiskovácsiban. A repertoár a színvonalas komolyzenétől a legkülönbözőbb könnyű zenei irányzatokig terjedt, mindenféle hangszer képviselteti magát, a fellépők között volt családi zenekar, gitáriskolások, a M. É. Z. zenekar, gospel banda, kerekesszékes tánctanár, és a vakokból álló Szarkaláb Banda.
A MAKK BROTHERS zenei együttes, Makk András és Makk Dénes fiatal testvérpár gitárduója, 3 éve alakult. Polgári foglalkozásuk mellett a hazai jazz- és könnyűzenei életben is aktív szerepet vállalnak. Makk András csaknem egy évtizede zenepedagógusként is tevékenykedik, ezen kívül kiemelkedő országos és határon túli rendezvények közreműködőjeként tűnik fel más zenei együtteseivel.
A MAKK BROTHERS repertoárja elsősorban a jazz-standard köré szerveződik, a műfaj széles befogadóképessége által popzene, filmzene és akár komolyzenei dallamok feldolgozásait is hallhatjuk az együttes előadásában
A koncertnek nagy sikere volt, annyian voltak, hogy nem maradt szabad szék az ebédlőben, főleg a II/B-III-ról, a II/A-ról és a III/A-ról jöttek, de voltak páran a VI-ról is. Többen ülve táncoltak a jó ritmusos dalokra. A végén az állva tapsoló betegektől a gitárosoknak is elállt kicsit a lélegzete. Budakalász Karitászosok (mind oltottak, maszkban) előtte-utána beszélgettek a betegekkel, hoztak sok gyönyörtű ülőpárnát a III-as osztály foglalkoztatójába, és egy csomó téli ruhát, pulóvereket, nadrágokat, kabátot az erdőterápiára.