Sportnap

Célkitűzés

A nap megrendezésekor az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy megmozgassuk a három rehabilitációs osztály betegeit (III/A, II/B, III). Általános tapasztalata volt pszichológusoknak (akiktől maga az ötlet származott), foglalkoztatóknak, hogy a betegek gyakran délelőtt is fekszenek, nehezen mozdíthatóak és motiválhatóak, amit egyáltalán nem indokol a rehab osztályon lévők egészségügyi állapota. Emiatt hatványozottabban fenyegeti őket a pszichiátriai gyógyszerek okozta elhízás, sokuk egyéb krónikus betegségét még súlyosbítja a mozgásszegény életmód és a -remek helyi adottságok ellenére- a friss levegő hiánya.

Már az életmód csoporton is sok szó esett arról, hogy milyen fontos a mozgás, hogy ha elkezdenek akár milyen kicsit, lassan, de rendszeresen mozogni, az vissza fog hatni a közérzetükre, könnyebben birkóznak majd meg a nehézségekkel, csökkenni fog a szorongásuk, jobban alszanak majd. Ezért egy olyan spotnapot akartunk nekik szervezni, ahol többféle, egyszerű, nem nagy állóképességet, technikai tudást igénylő dologban kipróbálhatják magukat, megérezhetik a mozgás, mégpedig a közös mozgás örömét.

Programok

Az idő tökéletes volt a kültéri programhoz, amit egy előadással vezettünk be. Tamás Rita, a „Ne Pánikolj, Sportolj!” facebook oldal írója, maga is sorstárs, gyógyult pánikbeteg, nagyon hitelesen tudta elmondani a betegeknek, hogy tudta megfékezni majd kontroll alá vonni a pánikrohamait a sport segítségével, hogyan állt talpra egy nagyon nehéz élethelyzetből, azzal a magabiztossággal, amit a rendszeres séta majd később a futás adott meg neki. Arról is beszélt, mennyit segített neki a sport az önképviseletben, abban, hogy oda tudjon figyelni a saját szükségleteire, a testére és ki tudjon állni magáért. Kb. negyven beteg hallgatta Ritát, aki itt hagyta olvasnivalónak és további gondolatébresztőnek a könyvét is. Sokan kérdeztek is tőle a betegek közül.

Ezután félórás blokkokban ki lehetett próbálni a jógát (Sipos-Szabó Judit), a kutyás agilityt (dr. Varga Orsolya) és egy mozgásterapeuta segítségével csoportos majd egyéni mozgásformákat gyakorolhattunk. A jógaóra elmélyültebb, befelé fordulóbb volt, a betegek belekóstolhattak a relaxációba is, ami szintén fontos eszközük lehet a feszültségoldásban. A jóga maga, mint mozgásforma, segítheti a betegeket a koncentrációban, a feszültségoldásban, finom mozdulatai révén bármilyen korban elkezdhető. Sok egyensúlyozod gyakorlat nagyon jól visszahat a pszichiátriai betegek gyakran sérült egyensúlyérzékelésre. Juditnak több olyan beteg is visszajelzett utána, aki még nem vett részt ilyenen, hogy nem volt idegen és megerőltető, és mennyire felfrissültek.

A kutyás agility már ismerős volt a betegeknek, hiszen már kétszer tartottunk dr. Varga Orsolyával nekik ilyen nagycsoportos foglalkozást, de most egészen különlegesre és nagyszabásúra sikerült, bár két csoportra osztottuk őket. A II/a és a VI osztályról is csatlakozott egy-egy idősebb beteg, és a kezdeti bátortalanság után nagyon élvezték. A kutya mindig egyfajta stresszoldóként, örömforrásként működik, a betegek rengeteget nevettek, élvezték a kutyázást és sok olyan gyakorlat volt, ahol egymással kellett együttműködni vagy kommunikálni. Az ilyen több osztályt érintő foglalkoztatások ezért is jók, mert olyan betegek is találkozhatnak, akik amúgy nem szoktak.

A mozgásterapeuta foglalkozása (Lábadi Mónika) is ezt a célt (is) szolgálta, itt az egyéni koordináció és testérzékelést fejlesztő gyakorlatok után férfi és női csoportra osztva kaptak feladatot a betegek, labdával, kendővel, egyéb ügyességet fejlesztő eszközökkel.

A sportnapot Bukros Csaba Tai Chi bemutató előadása zárta, ez pont jó volt így, mert addigra már alaposan elfáradtak a betegek, kb. 25 beteg csinálta végig az összes pontot. Csaba előadása szintén kedvcsinálóként szolgált, hiszen csütörtökön, pénteken délután amúgy is szokott Tai chit tartani a betegeknek, remélhetőleg ezután még többen csatlakoznak majd. Ez a mozgásforma is minden korban elkezdhető, finom és testre szabható mozgás, ami meditatív volta és koncentráltsága miatt nagyon jó hatással lehet a rehabilitációban lévő betegekre.

Zárószó

Hozzáfűzném még, hogy nagy élmény volt nekünk segítőknek egész más oldalukról látni a betegeket, egy egészen más viszonylatba lenni velük, mint egy átlagos foglalkozáson. Rejtett erősségek derültek ki, sokat nevettünk egy-egy nehezebb feladat közös kivitelezése közben, nőtt az egymás iránti bizalom és az összetartozás érzése. Nekem személy szerint az külön nagy élmény volt, hogy a rehabilitációs team ennek a sportnapi foglalkozássorozatnak a rendezésében egy emberként vett részt és közösen dolgoztunk egy célért, ami a betegek visszajelzése szerint meg is valósult.